Yoga-sūtra I.4. magyarázat 6. Ideológiákkal történő azonosulásunk (mano-maya-kośa)

manomayakosa 2A tiszta lélek eredeti tudatát befedő harmadik nem természetes önazonosítási „burok”, melynek kialakításában elsősorban az információszerző érzékszervek és az elme vesznek részt[1] a mano-maya-kośa, vagyis az elme szintjén kialakított és a gondolatokkal való önazonosulás.[2] A feltételekhez kötött, testet öltött élőlény e kośa domináns jelenléte esetén ideológiákkal, gondolati mintázatokkal azonosul. Így válik valaki „egzisztenciális” – a létezésének értelmét megalapozó, illetve igazoló – kommunistává, természetvédővé, vagy akár vallásos emberré is, ha az adott vallásnak, vagy önmegvalósítási folyamatnak nem szellemisége (az Úr szolgálata és a felszabadulás) az elsődleges számára, hanem az az önazonosság, amelyet általuk megkaphat, illetve létrehozhat. Az ilyen jellegű ideológia-követést ugyanaz az „Én és Enyém” felfogás jellemzi[3], mint bármely más anyagi tevékenységet.

manomayakosa 4Kérlek, ha hasznosnak tartod e bejegyzést, küldj egy „like”-ot és oszd meg légy szíves. A hírlevelemre a főoldal alján tudsz feliratkozni.

[Ez a jegyzeta Yoga-sūtra három kötetesre tervezett kiadásának első kötetéből származik. A könyv 2015 őszén jelenik meg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola kiadásában, s az info@gaurakrisna.hu mail-címen már megrendelhető. A megrendelés regisztrálása a Bhaktivedanta Kulturális és Tudományos Intézet Alapítvány számlájára történő 2000 ft előleg befizetésével véglegesítődik. A számla száma: 10300002-10631841-49020018  Az évente megjelenő kötetek együttes fogyasztói ára 7-8000 ft körül várható.]

Jegyzetek:

[1] Ua. 167-183.

[2] Az elme (manas) a finom fizikai test azon eleme, amely, mint egy koordináló egység, összehangolja az érzékszervek működését. Mérlegel és javasol az „Én” illetve az intelligencia számára, s az örömöt és a fájdalmat tapasztalja. Fő feladata a gondolkodás, az érzés és az akarat funkcióinak gyakorlása. Lásd Tóth-Soma László, Személyiségfejlesztés felsőfokon – felülemelkedés önmagunk és környezetünk korlátain. Lál Kiadó Somogyvámos 2005. 26. old.

[3] Ādī Śaṇkarācārya: Viveka-chudamani 167, 178.

Szerző: gaurakrisna

gaurakrisna

Gaura Krisna Dásza [Dr. Tóth-Soma László] vallásfilozófus, jóga-meditáció oktató és vaisnava teológus, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektorhelyettese. 48 éves, számos könyv, cikk illetve ismeretterjesztő film alkotója, illetve munkatársa. Személyiségfejlesztő, regressziós hipnózis és csakra-terápiás tanfolyamai, valamint indiai spirituális kalandozásai népszerűek Magyarországon . Felesége Bárdi Nóra természetgyógyász-pszichológus, gyermekei a 4 éves Níla és a 2 éves Góvinda.

HAGYJ ÜZENETET!